Főételek

Hard Rák tepsis csirkés tészta

Készítette:
Balogh Brigitta

Összetevők


1 egész
csirkemell
ízlés szerint
ízlés szerint
frissen őrölt fekete bors
kevés
olaj
10 dkg
garnéla (elhagyható)
1 doboz
Mizo főzőtejszín (20%-os, 330 ml)
1 pohár
Mizo tejföl (20%-os, 150 g)
4-5 gerezd
fokhagyma
ízlés szerint
zöldfűszer (pl. majoránna, oregánó, tárkony)
5 dkg
Mizo Anikó sajt
1 csomag
durumtészta
10 dkg
Mizo trappista sajt

Elkészítés:

 

A csirkemellet felkockázzuk, sózzuk, borsozzuk, majd kevés olajon megpároljuk. Másik serpenyőben, szintén kevés olajon, sóval és borssal ízesítve megpároljuk a garnélát is. A csirkéhez adjuk a tejszínt, a tejfölt, a megpucolt, aprított fokhagymát, és ízlés szerint fűszerezzük. Belereszeljük az Anikó sajtot és keveset a trappistából is, és az egészet összefőzzük. Amikor kezd sűrűsödni, beletesszük a garnélát.
Közben a szokott módon, enyhén sós vízben megfőzzük a tésztát, leszűrjük, hagyjuk lecsepegni, végül a kész csirkés-rákos szószba forgatjuk.
Tepsiben vagy hőálló tálban elrendezzük a ragus tésztát, ráreszeljük a maradék sajtot. Előmelegített, 200 fokos sütőben 20-25 perc alatt aranybarnára sütjük.