Főételek

Rakott krumpli másképp

Készítette

 

Hozzávalók

 

5 közepes
burgonya
1 kisebb
brokkoli
1 nagyobb
vöröshagyma
10 dkg
Mizo vaj + kevés a sütőtálhoz
1/2 kg
darált sertéshús
ízlés szerint
ízlés szerint
morzsolt rozmaring
3 evőkanál
panírmorzsa
25 dkg
natúr krémfehér sajt
45 dkg
Mizo tejföl (20%-os)
ízlés szerint
frissen őrölt fekete bors
15 dkg
Mizo trappista sajt

Elkészítés

 

A burgonyát héjában megfőzzük, miután kihűlt, megpucoljuk és ujjnyi vastag szeletekre vágjuk. Amíg fő a krumpli, a brokkolit apró rózsáira szedjük, megmossuk, és sós vízben megfőzzük.
A megpucolt hagymát egészen apróra kockázzuk. Serpenyőben felhevítjük a vajat, megpirítjuk rajta a hagymát, majd hozzáadjuk a húst, fűszerezzük sóval, rozmaringgal, és kevergetve fehéredésig pirítjuk.
Kisebb hőálló edényt kikenünk vajjal, egyenletesen beleszórjuk a morzsát, majd a krumpliszeleteket szorosan egymás mellé rakosgatjuk. Ráhalmozzuk a húst, ezután a brokkolit. Kis cikkekre vágjuk a krémfehér sajtot, és a brokkolik közé dugdossuk. A tejföl 1/3-át sózzuk és borsozzuk, teáskanálnyi adagokban a brokkolis-krémsajtos rétegre rakjuk. Ismét krumpli, hús és brokkoli következik, végül a maradék tejfölt sózzuk, és befedjük vele a rakottast. A reszelt sajt felével megszórjuk, és előmelegített, 200 fokos sütőbe tesszük. Kb. 15 perc múlva meghintjük a maradék sajttal, és addig sütjük az ételt, amíg szép aranybarna nem lesz.