Főételek

Rántott töltött sajt

Készítette
Kiss-Gyetvai Tímea
 

Hozzávalók

Hozzávalók 12 db-hoz 

a töltelékhez:

25 dkg
Mizo túró
6 evőkanál
Mizo tejföl (20%-os)
ízlés szerint
ízlés szerint
frissen őrölt fekete bors
ízlés szerint
fokhagyma

a panírozáshoz:

szükség szerint
liszt
3 db
tojás
szükség szerint
zsemlemorzsa

a sütéshez:

szükség szerint
olaj

a tálaláshoz:

ízlés szerint
burgonyapüré

Elkészítés

 

A sajtot nagy lyukú reszelőn lereszeljük, majd közepes méretű tepsiben egyenletesen elrendezzük. Előmelegített, 200 fokos sütőben kb. 5 percig vagy addig sütjük, amíg kissé össze nem folyik. A sütőből kivéve műanyag kenőkéssel kicsit megformázzuk a szélét, hogy szabályos téglalapformát kapjunk. Megvárjuk, amíg kihűl, majd óvatosan felszedjük a tepsiből.
A túrót elkeverjük a tejföllel, ízesítjük sóval, borssal, zúzott fokhagymával. A sajtra halmozzuk, elkenjük, majd feltekerjük. 5-6 cm-es darabokra vágjuk, és a szokott módon lisztbe, enyhén felvert tojásba és zsemlemorzsába panírozzuk. Ha duplán panírozzuk, akkor kisebb az esélye, hogy sütés közben elfolyik. 1-2 órára mindet fagyasztóba tesszük, majd bő, forró olajban, kis lángon kisütjük. Papírtörlőre szedve lecsepegtetjük a felesleges zsiradékot.
Burgonyapürével vagy tetszőleges körettel tálaljuk.
 
Tipp: a sajtot apró kockákra vágott húsos, füstölt szalonnával is tölthetjük.