Főételek

Sajtos-fűszervajas csirkemell majonézes krumplisalátával

Készítette
Kovácsné Terhes Gabriella
 

Hozzávalók

 

A salátához:

1 kg
krumpli
2 dl
Mizo tejföl 20%-os
2 dl
majonéz
1 kisebb
vöröshagyma
1 evőkanál
mustár
ízlés szerint
ízlés szerint
őrölt fehér bors

A húsroládhoz:

50-60 dkg
csirkemellfilé
ízlés szerint
ízlés szerint
frissen őrölt fekete bors

A töltelékhez:

10 dkg
Mizo teavaj
10 dkg
Mizo trappista sajt
ízlés szerint
1 kávéskanál
morzsolt tárkony
1 kávéskanál
mustár
ízlés szerint
frissen őrölt fekete bors

A panírozáshoz:

8-10 dkg
liszt
2 db
tojás
15 dkg
zsemlemorzsa

A sütéshez:

szükség szerint
olaj

Elkészítés

 

A krumplit enyhén sós vízben, héjában megfőzzük, kihűtjük, megpucoljuk, kb. 1/2 cm-es karikákra vágjuk. A tejfölt elkeverjük a majonézzel, ízesítjük a mustárral, sóval és borssal. Óvatosan beleforgatjuk a megpucolt, apróra kockázott vagy felkarikázott hagymát, a burgonyát, és néhány órára hűtőbe tesszük.
A csirkemellet vékony szeletekre vágjuk, klopfoljuk, sózzuk és borsozzuk.
Összekeverjük a vajat és a reszelt sajtot, sóval, a tárkonnyal, a mustárral és borssal ízesítjük. Kb. 15 percre mélyhűtőbe tesszük, hogy formázható legyen.
A fűszeres vajat elosztjuk a hússzeletek közepén, ráhajtjuk a húst, majd felgöngyöljük. A tekercseket a lisztbe, az enyhén felvert tojásba és a zsemlemorzsába forgatjuk, és bő, forró olajban kisütjük. Papírtörlőre szedve lecsepegtetjük a felesleges zsiradékot.
A csirkeroládot a krumplisalátával tálaljuk.