Főételek

Túróval és almával rakott csirkemell szalonnaköntösben

Készítette
Kovács Bettina
 

Hozzávalók

 

25 dkg
vékonyra szeletelt húsos, füstölt szalonna
2 db
alma
25 dkg
Mizo túró
2 evőkanál
Mizo tejföl
50 dkg
csirkemellfilé
ízlés szerint
ízlés szerint
őrölt bors
ízlés szerint
oregánó
15 dkg
Mizo trappista sajt reszelve

a sütéshez:

szükség szerint
olaj

a sütőformához:

szükség szerint
Mizo vaj

Elkészítés

 

A megmosott, szárazra törölt húst kockákra vágjuk, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk az oregánóval, és kevés olajon fehéredésig sütjük. A muffin- vagy őzgerincformát kivajazzuk, a szalonnával kibéleljük és belefektetjük a meghámozott, szeletekre vágott alma felét. A túrót összekeverjük a tejföllel és az almás rétegre öntjük. Rátesszük a húst és a sajtot, majd beborítjuk a maradék almával. Ráhajtjuk a formán túllógó szalonnát és az ételt 180 fokon kb. 30 perc alatt készre sütjük. A sütőből kivéve pár percig pihentetjük, majd a formából óvatosan kifordítjuk. Ízlés szerinti körettel tálaljuk.