A magyar plein air festészet egyik szép példája a magyar Alföld városához, Szolnokhoz kötődik. A Tisza széles folyama, a hosszú, forró nyarak, a finoman szálló homok és por, a tengernyi pusztaság, valamint a színes viseletekbe öltözött emberek mind olyan festői élményt jelentettek, amellyel sem az Alpok tájain, sem máshol nem találkozhattak a festők. Szolnok egyik legjelentősebb mestere Deák Ébner Lajos, aki párizsi és barbizoni évek után 1887-ben költözött haza Magyarországra, de már 1875-től Szolnokon töltötte a nyarakat. Egy festő barátjának 1881-ben ezt tanácsolja Párizsból: „Kis képet! Egy-két alakkal, valami érdekes motívum, szélesen kezelve és élénken színezve. És ami a fő, világosan, amennyire csak lehet. […] Én magam is nagyobbrészt ilyen dolgokat csinálok és még egy sem maradt a nyakamon.”