A 19. század utolsó harmadának művészi alkotásai, Zola és Maupassant írásai szívesen merítik témájukat a társadalom perifériáján élő emberek megnyomorított sorsából. Az arisztokrata családból származó Toulouse-Lautrec gyermekkori balesetéből visszamaradó torz testalkata folytán maga is kirekesztve érezte magát az egészséges emberek nagyvilági társadalmából. A századvégi Párizs éjszakai életének közerkölcsön kívül eső világában találta meg kedvelt modelljeit. A Montmartre füstös mulatói és különös titokzatosságba burkolódzó táncosnői mellett iróniával, ugyanakkor mély rokonszenvvel ragadta meg a prostituáltak emberi méltóságra emelt hétköznapjait.
Képeinek egyik gyakori helyszíne az 1895-ben megnyílt Rue des Moulins-beli nyilvánosház. Az éles lélektani megfigyeléssel rögzített jellegzetes gesztusok, karakteres arckifejezések révén a bordély egy-egy kokottja több képén is felismerhető. A hölgyek az ebédlőben karikaturisztikusan bemutatott szereplői között is van, akit név szerint ismerünk. Az asztaltársasághoz tartozó negyedik személy csak a tükörben látható: a kompozíciónak ez a merész elrendezése a fényképek rögtönzött beállítására emlékeztet. A gyors, vázlatszerű ecsethúzásoktól több helyen szabadon maradt karton színe, nyers anyagszerűségével és meleg tónusával szervesen illeszkedik a kompozíció atmoszférájába. A dinamikus festéstechnika, a kevés színnel árnyalt sziluettek, a lényegre törő tömörséggel megragadott környezet a festő szecessziós plakátjainak hangulatát idézi.