Főételek
Rakott karaj
Összetevők
1 kg
burgonya
2 db nagyobb
vöröshagyma
2-3 cikk
fokhagyma
8 szelet
sertéskaraj
kevés
olaj
30 dkg
apróra kockázott bacon vagy császárszalonna
ízlés szerint
só
ízlés szerint
frissen őrölt bors
ízlés szerint
őrölt pirospaprika
45 dkg
Mizo tejföl (20%-os)
ízlés szerint
mustár
25-30 dkg
Mizo trappista sajt
szükség szerint
Mizo teavaj vagy olaj
Elkészítés:
A burgonyát alaposan megmossuk, héjában félpuhára főzzük, kihűtjük. Meghámozzuk és karikákra vágjuk. A kétféle hagymát megpucoljuk, apróra kockázzuk. A karajt kissé kiklopfoljuk, vigyázva, hogy ne legyen túl vékony. Serpenyőben olajat hevítünk, és a hús mindkét oldalát megsütjük. A visszamaradt zsiradékon megdinszteljük a hagymát, hozzáadjuk a szalonnát, és további kb. 5 percig együtt pirítjuk.
Kivajazott vagy olajjal kikent tepsibe sorakoztatjuk a burgonyát. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk pirospaprikával. Rászórjuk a hagymás-szalonnás keverék 3/4-ed részét, majd rákenjük a simára kevert tejfölt. Elrendezzük rajta a húst, sózzuk és borsozzuk, megkenjük mustárral. Meghintjük a reszelt sajttal és a maradék hagymás szalonnával, és előmelegített, 180 fokos sütőben kb. 45 perc alatt készre sütjük.