Sós sütemények

Sárga túró

Készítette:
Balogh Brigitta

Összetevők


1liter
Mizo UHT tej (2,8%-os)
10db
tojás
1 kávéskanál
ízlés szerint
frissen őrölt fekete bors

továbbá:

ízlés szerint
friss snidling
ízlés szerint
friss bazsalikom
ízlés szerint
kápia paprika
ízlés szerint
lila hagyma
10 dkg
Mizo 3 hetes érlelésű trappista sajt

Elkészítés:

 

A megtisztított zöldfűszereket felaprítjuk, a lila hagymát és a kápia paprikát apró kockákra vágjuk, a sajtot is apróra kockázzuk vagy lereszeljük.

A tejet a sóval és borssal felforraljuk. A tojást villával, laza mozdulatokkal éppen átkavarjuk. A felforrt tejbe öntjük, és kis lángon, folyamatosan kevergetve addig főzzük, amíg túrószerűen össze nem áll. Ízesítjük a snidlinggel, a bazsalikommal, a lila hagymával, a kápia paprikával és a sajttal, majd vászonruhába öntjük, összekötjük, és fellógatva hagyjuk kicsöpögni a levét. Tálalásig hűtőben tároljuk.