Leves

Buci leves

Készítette:
Török Ildikó

Összetevők


1 kg
liszt
25 dkg
Mizo Zorba krémfehérsajt
1/2 csomag
friss élesztő
1/2 liter
Mizo tej (2,8%-os)
2 darab
nagyobb krumpli
1/2dl
olaj
ízlés szerint
cukor
ízlés szerint

a leveshez:

1
egész csirkemellfilé
1 és fél
vöröshagyma
4 gerezd
fokhagyma
60dkg
gomba
8 darab
répa
3 darab
nagyobb főtt krumpli
5
petrezselyemszá
ízlés szerint
ízlés szerint
őrölt bors
ízlés szerint
olaj
3
tyúkhúsleves-kocka
ízlés szerint
tárkony
ízlés szerint
Mizo 10%-os főzőtejszín

a kenyérgombóchoz

25 dkg
Mizo túró
1
kikapart cipó belseje
1/2 dl
Mizo tej (2,8%-os)
2
tojás
ízlés szerint
ízlés szerint
kapor
ízlés szerint
liszt

Elkészítés:

 

A cipóhoz a lisztet, a krémfehérsajtot, az olajat nagyobb edénybe mérjük, a krumplit a tálba reszeljük, ha szükséges, még sózzuk. Az élesztőt kevés cukorral kisebb edényben összekeverjük, megvárjuk, amíg felfut, és a lisztes keverékhez öntjük. A legvégén adjuk hozzá a meleg tejet. Jól összegyúrjuk, majd a kétszeresére kelesztjük. Ezután cipókat formázunk belőle, és addig hagyjuk pihenni, amíg a sütő 220 fokra fel nem melegszik. A bucikat aranybarnára sütjük, a legvégén a hőt 150 fokra mérsékeljük, 10 percig a sütőben hagyjuk. Miután kihűltek, a tetejüket levágjuk, kiszedjük a belsejüket, és félretesszük a kenyérgombóchoz.
A leveshez a zöldségeket, valamint a csirkemellet megtisztítjuk, mindet felkockázzuk. Nagyobb lábasban a vöröshagymát kevés olajon megpirítjuk, majd hozzáadjuk a többi zöldséget és a húst. Felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje, ekkor beletesszük a húsleveskockákat. Megvárjuk, amíg a víz felforr, majd további vizet adunk hozzá, hogy a lábas majdnem színültig legyen. Ízesítjük sóval, borssal, és a levest készre főzzük. A legvégén belekeverjük a tárkonyt meg a főzőtejszínt, majd pár percig rotyogtatjuk, hogy az ízek összeérjenek.
A kenyérgombóchoz a liszt kivételével egy tálban minden hozzávalót összegyúrunk. Formázható, de nem túl lágy masszát kell kapnunk – ha szükséges, adhatunk még hozzá lisztet. Kis lábasban vizet forralunk, a tésztából ez idő alatt gombócokat formázunk, és kisebb adagokban a lobogva forró vízbe tesszük. Akkor van kész, ha mind feljön a víz tetejére, de érdemes pár percig benne hagyni, hogy biztosan megfőjön. Szűrő segítségével kiszedjük.
A levest a kibelezett cipókba szedjük, ráhalmozzuk a kenyérgombócokat, és azonnal tálaljuk.